2012. február 24., péntek

A Kezdet!



A nevem Jade, őrző anygal vagyok! Az a feladatom hogy figyeljem a földi életet! Ez néha megterhelő és fárasztó feladat, de néha kellemes is tud lenni. Azért vagyok most itt hogy elmeséljem egy angyal lány és egy halandó fiú szerelmének történetét. De ez a történet nem lesz boldog és szép, legalább is nem mindig! Kezdjük is rögtön az elején, amikor a tiltott románc kezdetét vette.

Egyik nap Emily az angyalok vezetője magához hívatta Anastasia-t aki a szerelem és szépség angyala! Emily egkérte Ana-t hogy menjen le a földre és töltsön ott pár napot hogy jobban megismerje az embereket és azok viselkedését. Az indok pedig az volt, hogy a szerelem az emberek legjobb tulajdonsága ezért ezt a tulajdonságot képviselő angyalnak ismernie kell az embereket.

Ana megtette amit Emily kért tőle, emberi formában lement a földre, egy kisvároskába ahol elvegyülve a fiatalok között sétálgatott a városban. Egy szórólapon látta meg a hírdetést amin az állt, hogy aznap este bált rendez a kisváros polgármestere ahol mindenkit szívesen látnak. Ana eldöntötte hogy ő is elmegy, hiszen ott rengeteg emberrel találkozhat, akiket tanulmányozva teljesíti a rábízott feladatot.

Miközben Ana az estére készülődött az én szemem megakadt egy halandó fiún. A neve Seth Williams volt, és a lelke csak úgy ragyogott a tisztaságtól és a jóságtól. Készülődött a bálra ahogy a többi városlakó is. Este mikor elérkezett az ideje mindenki a legszebb ruhájában, elegánsan a polgármester hatalmás házában megrendezett estélyen tündökölt.

Egyesek táncoltak mások beszélgettek és voltak akik csak sétálgattak pohárral a kezükben. Mindenki jól szórakozott a maga társaságában. Szebbnél szebb ruhákban jelentek meg a hölgyek, de Seth szeme egyik szépségen sem akadt meg, majd megjelent egy csodálatos, ártatlan lány. Gyönyörű hosszú, fehér, pánt nélküli ruhájában megállt a terem boltíve alatt, végig nézve a tömegen, közben hosszú barna haja egyik válláról a másikra siklott.

Ana volt az, akin Seth szeme azonnal megakadt és csak bámulta. Nem hitte hogy valaha is láthat ilyen szépséget az életében és szinte rögtön első látásra szerelmes lett a lányba. Lassan, de magabiztosan közeledni kezdett hozzá!

- Jó estét! / köszönt Seth kedvesen és udvariasan /
- Jó estét!  / köszönt Ana is /

- Nem láttalak még! Új vagy a városban? / érdeklődött Seth /
- Igen! / válaszolta szükszavúan Ana, akinek a szemei csak Seth-en pihentek /

- Megtudhatom a neved? Az enyém Seth Williams! / mosolygott még jobban /
- Anastasia vagyok! / mutatkozott be Ana is /

- Gyönyörű neved van! / bókolt Seth /
- Köszönöm! / mosolyodott el most már Ana is, furcsán érezte magát hiretelen...ebben a pillanatban legszívesebben elszállt volna a boldogságtól pedig az az angyaloknál ritka /

- Táncolnál velem? / nyújtotta Seth az egyik kezét Ana felé /
- Igen! / nyujtotta oda a kezét és mikor megérintette Őt a szíve megdobbant, tudta hogy nem helyes de szerelmes lett első látásra egy halandóba /

Egész este táncoltak és csak egymás társaságát élvezték. A fellegekben jártak amikor egymás szemébe néztek. A kezeik nem akarták elengedni egymást, és nem is tették. Majd a tánc végén Seth megcsókolta Ana-t, amit viszonzott is majd pár pillanattal később elrohant mert úgy érezte, hogy ennek nem lehet jövője.

2012. február 19., vasárnap

Sziasztok!

Itt egy angyal lányról név szerint Anastasia és az általa szeretett halandó férfi ( Seth )kibontakozó és mindent elsöprő szerelméről olvashattok! Rengeteg de rengeteg akadályon kell átküzdeniük magukat, ha türelmesen olvassátok a blogot, kiderül vajon boldogok lehetnek e együtt! Vagy a szerelmük örök kárhozatra ítéltetett!